----Diákönkormányzat----
Iskolánkban 9.
éve működik a Diákönkormányzat /DÖK/. Tanulóink 4. osztálytól
választanak az osztályaikból képviselőket, akiknek lehetőségük van az osztály által javasolt, az iskolai élettel, szabadidős tevékenységekkel, hagyományőrző programjainkkal kapcsolatos ötleteiket, javaslataikat, véleményeiket tolmácsolni a Diákönkormányzatot segítő tanárnak, Horváth Ernő Zoltán tanár úrnak.
Javaslataikat megteheti írásban, titkosan: az erre a célra rendszeresített ÖTLETLÁDÁBA.
Az 1-3. osztályosok osztályfőnökeik segítségével tudathatják kívánságaikat.
Minden tanévben kiemelt, rendszeres programjaink:
Megemlékezés az aradi vértanúkról - Október 6. A Diákönkormányzat tagjai adják elő műsorukat, amit az alsósok is megtekintenek. Ezzel példát mutatnak a többi tanulónak, mindjárt a tanév elején.
Az Október
23-i eseményekről
iskolai ünnepély keretében emlékezünk meg. Az intézmény történelem tanára Mihály Miklós tanár úr rendezi az 1956-os forradalmi eseményeket bemutató műsort.
Az iskolaújság, az elmúlt lapszámhoz hasonló színvonalon jelenik majd meg tanévente két alkalommal. Az újságok kinyomtatását 60 példányban egy szponzor vállalta.
Szerkesztők: Csáti Henrietta és Horváth Ernő Zoltán.
Leadási határidők:2017.11.30 és 2018 05.10.
Megjelenések 2017 december 15 (Advent), és 2018 05.24. (Palotás nap)
Adventi közös készülődés:
- Mikulás ünnepség.
- Luca – napi kézműves foglalkozások, Luca – napi szokások, babonák, megismerése, felelevenítése,
- Karácsonyi kézműves kirakodó vásár, ahol minden osztály árulhatja a saját maga készített portékáikat, az ebből származó bevételek az osztálykasszát gazdagítják.
Farsang:
- Az alsósok jelmezes felvonulását játékos versenyek követik.
- A felsősök egyéni és csoportos jelmezekkel, rövid, humoros jelenetekkel, játékos ügyességi versenyekkel, karaoke-val, tombola sorsolással búcsúztatják a telet.
Nemzeti Ünnep - Március 15.:
Az alsó tagozatosok osztályszinten emlékeznek meg a szabadságharc eseményeiről, különösen 1848 március 15-ről. Készítenek a forradalommal kapcsolatos tárgyakat, rajzokat.
A felső tagozat 2018 március 13-án meglátogatja a komáromi Monostori Erődöt. „Kincskereső” tematikus foglalkozás keretében ismerkednek a szabadságharc eseményeivel, helyszíneivel, fegyvereivel, katonai ruházataival. Az esemény fő szervezője Varga Károly tanár úr.
Palotás Nap:
Dr. Palotás Gábor orvos, gyógypedagógusra emlékezünk ezen a napon. Meghívjuk családtagjait, akikkel együtt, iskolánk névadójának szobránál helyezünk el koszorút. Az igényes ünnepi műsort játékos versenyek, vetélkedők, teszik emlékezetesebbé, majd ebédre elfogyasztjuk az üstben készült ünnepi ennivalót.
A Palotás Nap 2018 május 24-én csütörtökön kerül megrendezésre.
Ezeken a kiemelt rendezvényeinken a szülőket és régi tanítványainkat is szeretettel várjuk, örömmel tapasztaljuk, hogy szép számmal részt is vesznek.
Programjainkat elsősorban iskolánk alapítványa támogatja.